Sertéshúsos terrine
Szalontai Jusztina 2011.06.13. 21:44
Szintén egy jól sikerült étel miatt töltöm fel ide ezt a receptet, hogy ne felejtsem el, milyen jó is lett az utolsó. :)
Nagyon régóta szerettem volna készíteni terrine-t, de nem voltam tisztában az arányokkal, ezért sosem mertem nekiállni.
Végül láttam egy jót, ezt éppen Jamie Oliver készítette el a tévében, és gyorsan megfőztük mi is itthon, bár előtte egy kicsit kutattam a neten terrine ügyben. Végül arra jutottam, hogy van nekem itthon kerámia edényem, bár nem hosszúkás, hanem kerek, de van fedele, és befér a sütőbe. Úgyhogy nekiláttunk.
Hozzávalók:
-
fél kiló darált sertéshús (mint általában ez nálunk dagadó)
-
negyed kiló csirkemáj szív nélkül, és kicsit letisztogatva a hártyáktól
-
negyed kiló húsos szalonna
-
kakukkfű
-
zsálya
-
majoranna
-
1 egész tojás
-
só
-
bors
Elkészítés:
Igyekszem kihasználni, hogy a botmixeremhez két aprító edény is van, egy kisebb, meg egy nagyobb.
a kisebben előbb összeaprítom a szalonnát, amit nagyobb kockákra vágtam korábban. A nagyobba teszem a csirkemájakat, a tojást, a fűszereket (a sót meg a borsot is) . Majd rövid ideig aprítom, hogy maradjanak benne picit nagyobb májdarabkák is.
Hozzáadom a darálthúst, meg a szalonnát is, és innen már kézzel keverem össze, hogy ne legyen nagyon összeaprítva
A kiszemelt edényt szalonnával kibélelem, belenyomkodom a húspépet, ha tudom ráhajtom a szalonnát, ha nem, akkor teszek rá annyi szeletet, ami befedi. Rárakom a fedőt, és vízzel feltöltött tepsibe állítom. Kb. 180 fokon párolom 2 órán át. Ha kész, a fedőt rajtahagyva hagyom kihűlni, és lehetőleg egy éjszakára a hűtőbe teszem.
Ezt a receptet tuti, hogy fogom még variálni, pl. vörösbor redukcióval, vagy erdei gombával, de ez is nagyon finom.
|